Nemzetközi labdarúgás

EURO 2012: Németország nyerte az első rangadót – videó!

Óvatos játékkal kezdődött a találkozó, egyik csapat sem rontott neki a másiknak, mindkét fél érezhetően tartott ellenfelétől. A játék képe később sem változott sokat, kisebb lehetőségek akadtak csupán, de igazán nagy helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. Egészen az utolsó percig izgalommentesen telt az idő, a portugálok mégis bosszankodva vonulhattak a szünetre, mivel Pepének a játékrész utolsó percében néhány centi hiányzott csak a gólszerzéshez.

A második félidő nagyobb iramban indult, a bátrabb támadójáték azonban sokáig nem eredményezett komoly helyzeteket, az utolsó passzokba, beadásokba mindkét oldalon rendre hiba csúszott. A játékrész derekán aztán Gomez kihasználta, hogy egyedül fejelhetett kapura egy beadást követően, s vezetéshez jutatta a németeket. A kapott gól után néhány perc kellett a portugáloknak, amíg magukhoz tértek. A hajrában viszont óriási energiákat mozgósítottak, s több ziccerig is eljutottak, ám a kapuba nem sikerült betalálniuk, így a hollandokhoz hasonlóan pont nélkül készülhetnek a B csoport második fordulójára.

EURO 2012
B-csoport, 1. forduló
Németország-Portugália 1-0 (0-0)
Lviv, 30 ezer néző, v.: Stéphane Lannoy (francia)
Gólszerző: Gomez (72.)
Sárga lap: Badstuber (43.), Boateng (69.), illetve Postiga (13.), Coentrao (60.)
Németország
Manuel Neuer – Jerome Boateng, Mats Hummels, Holger Badstuber, Philipp Lahm – Sami Khedira, Bastian Schweinsteiger – Thomas Müller (Lars Bender 94.), Mesut Özil (Toni Kroos 87.), Lukas Podolski – Mario Gomez (Miroslav Klose 80.)
Portugália
Rui Patricio – Joao Pereira, Bruno Alves, Pepe, Fabio Coentrao – Miguel Veloso – Raul Meireles (Silvestre Valera 80.), Joao Moutinho – Nani, Hélder Postiga (Nelson Oliveira 70.), Cristiano Ronaldo
I. félidő
45. perc:
Jobb oldali portugál szöglet után Pepe elé került a labda, aki 10 méterről a bal felső sarkot vette célba, labdája azonban a felső lécről a gólvonalra vágódott, onnan pedig kifelé pattant, s a német védők tisztáztak.

II. félidő
72. perc:
Müller adott be szépen a jobb oldalról, a labda pontosan Gomez fejére szállt, aki gyönyörűen fejelte vissza a hosszú sarokba (1-0).

 

EURO 2012
Állás, B-csoport
1. Dánia 1 1 – – 1-0 3 pont
Németország 1 1 – – 1-0 3
3. Hollandia 1 – – 1 0-1 0
Portugália 1 – – 1 0-1 0

 

MINDEN TOVÁBBI RÉSZLET KIDERÜL ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNKBŐL!!